A BÉKESSÉG CSENDJE PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Karvansky Mónika   
2015. január 05. hétfő, 22:23

Karácsonykor: Harangok zúgnak,

Szent igék szólnak, Imádság szárnyán,

Szívek vágyán, Zsoltárok hangján,

Szeretet hídján, Bocsánat útján

Mennyben jár az ember.

Dömötör Tibor: Karácsony

 

A BÉKESSÉG CSENDJE

„Mert így szól az én Uram, az Úr: „A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek! …nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon. De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. 

Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.”

(Ézsaiás 30,15-18)

 

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 

A templom falain kívül advent idején is zajos a világ, hangosak a város utcái, nincs igazi csendesség, nincs higgadtság, nincs béke és nincs igazán Istenbe vetett bizalom sem az ünnep közeledtével. Egy kedves ismerősöm mondta, hogy kissé zaklatott lelki állapotban van, mert sok a munka, sok a teljesíteni való még az év vége előtt, közben a családnak szervezni kell az ünnepet, hogy minden a helyén és rendben legyen. Meg is fogalmazta, hogy milyen szép és jó lehetett a régebbi világban, amikor az emberek a késő őszi munkákat befejezték és a téli délutánok, esték már nyugodtabb időszakot nyújtottak a családnak. Volt idő a családi otthonokban a közös beszélgetésekre, a másikra figyelésre, lélekben-szívben felkészülni az ünnepi napokra.

Úgy gondolom, hogy az emberek többségének ma hasonló az élete. Vágyva vágyja a pihenést, a nyugalmat, a lelki csendességet, de a világ, a hivatás, a rohanás elrabolja ezt az ember életének napjaitól.

Most bennünket is megállít Istennek Igéje, melyet Ézsaiás próféta írt és a mi adventi napjainkba is üzeni:

„A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!”

Az Istenre figyelés, a higgadt csendesség, a lelki békesség, az Úrba vetett bizalom erőt adna nekünk. Megtöltené az adventi és ünnepi napokat azzal az igaz és valódi tartalommal, amiről szólnia kellene az ünnepre készülésnek és az egész ünnepnek. Isten igéje megmondja, hogy mi segítene az emberen, rávilágít arra, hogy mitől nyugodna meg lelke is. Az ige azonban egyben ki is jelenti:

 „de ti ezt nem akarjátok! Inkább azt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk!”

Így van ez a 21. század emberének életében is, mint ahogyan volt több ezer évvel ezelőtt Izrael népének az életében, mikor az Asszír birodalom fenyegette őket. Kapkodtak mindenhez, szövetségesnek hívták Egyiptomot, aki elárulta őket. Üldözőik előtt lovakon kellett vágtatniuk. Ahogyan az ige mondja,

„ha gyorsan akartok hajtani, akkor gyorsak lesznek üldözőitek is! ...úgy elfuttok, hogy nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon.”

Nem Istentől kérték és várták a szabadítást, hanem olyantól, aki elárulta őket.

Vajon ma milyen gyorsan kell hajtania a 21. század emberének, hogy a világ tempóját követni tudja? Közben észre sem veszi, hogy fárad, egyre csak fárad. Majd jönnek a kimerültségből származó súlyos betegségek, jönnek a visszafordíthatatlan megbetegedések és jön a végszó: késő. Előbb kellett volna lassítani, csendben lenni, Jézus Krisztus felülről jövő békességét megélni. Mert az eredmény végül nem más, mint egy intő jelzőpózna, egy halmon széltől tépett zászlórúd. Tehát az eredmény a pusztulás. Pedig lehetett volna belőle szabadítás, kiteljesedés, tartalmas élet.

Ez az Ézsaiási igeszakasz még az ünnep elején Isten Igéje által mutasson utat. Mutassa meg számunkra a helyes irányt, a jó irányt, amelynek jó eredménye lesz majd. A Károli biblia fordítása még jobban visszaadja azt, hogy mit üzen Isten az Ő népének. „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna, csöndességben és reménységben erősségetek lett volna.”

Az ige üzenete, hogy az Isten előtt való elcsendesedés megajándékozza az Istenhez térő gyermeket. Olyan erőforrássá válik az életében, mely a stresszes, túlhajszolt emberi életet megnyugtatja, békéssé teszi. Az Isten előtti elcsendesedés kivonhat a világ hangzavarából, kuszaságából, bizonytalanságából. Mindezt olyan bizonyosságra cseréli fel, mely reményt gyújt az ember szívében.

Azt mondja az ige is, hogy a reménységben megmaradhattatok volna. Ebben a reménységben van a mi megmaradásunk.  Abban a reménységben, mely az Isten előtti csendességben válik egyre világosabbá, egyre érthetőbbé, egyre élhetőbbé ebben a hajszolt világban.

Advent az jelenti, hogy Krisztus újra eljön, hiszen azt ígérte nekünk: „ismét eljövök majd.”

Ez az a reménység, mely biztos fundamentum, amely nem inog meg soha. Mert ez isteni ígéret, melynek érvényessége akkor jár le, ha beteljesedik majd. Tehát az ígéret valósággá válik!

Állítsuk szembe testvéreim Isten ígéretét az emberi ígérgetésekkel! Amikor elhangoztak Ézsaiás szavai, akkor Izrael népe hitt Egyiptom vezetőinek ígéretében és hitte, hogy katonáik majd megvédik őket az Asszíroktól. Ennek az ígéretnek szinte teljes pusztulás lett vége. Maradt egy jelzőoszlop, vagy egy zászlórúd.

De gondoljunk csak a mai világ és ember hamis ígéreteibe. Nagy többségben ugyanúgy, mint egykor Egyiptom, csak a maga nyereségét, hasznát lesi, nem pedig egy nép megmentését kívánja. És mi az eredmény?! Elveszett életek, tönkrement egzisztenciák, bizonytalan holnapok, alap és cél nélküli életek.

És már talán nincs is lassan olyan, aki elmondhatja ezeknek az embereknek, hogy Isten előtti csendességben és reménységben megmaradásotok van.

Testvéreim, milyen csodálatos az, amikor a csendességben megcsendül a csend. Mikor az ember által nem érzékelhető, láthatatlan világból valami betör a látható és valós emberi életbe.

Mekkora fordulatokat, szabadulásukat, Istenhez téréseket hoznak ezek a pillanatok, percek, órák, adventi napok, ünnepi napok. Milyen magasan lobog ilyenkor az emberben a reménység lángja.

És erre vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, hogy irgalmazhasson – mondja az Ézsaiási ige. Kijelenti még azt is, hogy boldogok mindazok, akik benne reménykednek.

Ezért nagyon fontos az ember életében a csend, hogy ebben meghallhassa Isten hozzá szóló szavát, megérthesse intéseit, elfogadhassa vezetését, feltöltekezzen a felülről alászálló békességgel és erővel.

Figyeljünk arra advent idejében, hogy az ünnepre készülésünket ne vonja el a világ háborgása és csalfa ígéretei! Mert ha ezeknek a zavaró tényezőknek utat engedünk a felkészülésnek, a várakozásnak idején, akkor mit várunk, milyen ünnepünk lesz? Akkor másra nem számíthatunk az ünnep megélésében sem, csak a külsőségek talmi, hamis értéktelenségére, melyek megrabolják a kísértő munkája által az ember életét attól, hogy igazán Istenére figyelhessen, ünnepet szenteljen, igaz karácsonya legyen. Az igazi ünnepben érthetővé válna, hogy Isten Krisztusban olyan közel jött a világhoz, hogy ennél alább már nem is hajolhatott volna. Így mentve meg az elveszettet, a kivetettet, a stresszes élet miatt leamortizált embereket.

Nézzünk hittel és reménységgel a láthatatlan világ valóságába és tapasztaljuk meg azt, hogy a menny együtt ünnepel ezzel a világgal! Így élhetjük meg azt is, hogy az emberek szívében lakozást vesz a békesség és az isteni jóakarat megmenti életét.

Tehát Testvéreim most két út áll előttetek. Az egyik a megtérés, a megnyugvás, a csendesség és a reménység útja, mely erősségetek lehet. A másik pedig a lóháton vágtatás útja, mely átvágtat az ünnepen is úgy, hogy nem tapasztalja meg a lóhalálában vágtató azt, amikor az ünnep csendjében megcsendül a láthatatlan világ mennyei kórusa is, hirdetve az Örömhírt, az Evangéliumot, hogy „született néktek a megtartó”. Eljött erre a világra az a megtartó, aki nem kiált, és nem lármáz, csak szelíden szól, szelíden néz, szelíden hívogat. A megrepedt nádszálat, a megtört életeket nem töri ketté, a pislákoló gyertyabelet, az alig pislákoló emberi hitet nem oltja el.

Legyen olyan ünnepünk Testvéreim, amikor mindezt megélhetjük, megtapasztalhatjuk és megérezhetjük. Így teljék meg igazi tartalommal várakozásunk, készülésünk és csendességünk. Mindezek erőt adnak nekünk.

Az Isten előtti csendesség nem fog megrabolni bennünket úgy, mint ez a világ, hanem meggazdagít. Nem tépi szét a kötelékeket, hanem szorosra köti. Nem vesz el erőnkből, nem követel, hanem ajándékot ajándékra halmoz a mi életünkben is. Csodálatos ilyen isteni ígérettel várni az ünnepre. Csodálatos megélni azt, hogy várja az Úr irgalmasan, hogy minél többen az igazi ünnepet ülhessék meg templomaikban és a családi otthonokban.

Végül, de nem utolsó sorban, pedig ha ez megtörténik, akkor boldognak mondd minket ez az ige. Vágyjuk ezt a boldogságot! Mert hát ki ne szeretné boldogan eltölteni a várakozásnak és az ünnepnek napjait? Így reménykedjünk továbbra is a mi Urunkban és Istenünkben, hogy ebből a reménységből fakadó boldogságot megélhessük majd szeretteinkkel, gyülekezetünkkel, egymással. Ezzel biztasson bennünket a Zsidókhoz írt levélnek igéje is:

„A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett.”  Ámen.

Adventi prédikáció elhangzott 2013. 2. advent vasárnapján

                                                                                    Karvansky Mónika, református lelkipásztor

 

Módosítás dátuma: 2015. január 05. hétfő, 22:30
 

Eseménynaptár

<<  Június 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3
  5  6  7  810
121314151617
192021222324
2627282930  

Támogatók

Képek

Látogatás számláló

joomla 1.5 stats